Néhány óra múlva indul az új liga. Valószínűleg már a Path of Exile rajongók zömének megvan a terve a kezdéshez, sokan meg még csak most eszmélnek fel, hogy össze kéne dobni valamit. Mindkét tábornak tartogathat hasznos és érdekes információkat az Engineering Eternity YouTube csatorna által készített összefoglaló videó, ami a fenti kérdések megválaszolásán túl részletesen átvesz velünk mindent, amit tudnunk kell ahhoz, hogy a legseresebbek között lehessünk ebben a ligában.
Egy 36 perces videóról van szó, s bár nem rövid, de tényleg megéri megnézni, mert minden perce arany. Bemutatja az új League Stone-okat és azt is, hogy hogyan használjuk őket új zónák megnyitásához. Belenézhetünk milyen egyedi és ritka tárgyakat szerezhetünk meg, persze ez nem lesz egyszerű. A League Stone-ok egy-egy korábbi ligát reprezentálnak. Kombinálva őket, olyan területeket nyithatunk meg, amelyeken ezeknek a korábbi ligáknak a hatásával kell szembenézünk. A videó szép sorban végigveszi velünk az elmúlt idők ligáit és azoknak fontos jellegzetességeit. Végül pedig átvesszük, hogy hogyan érdemes fejlődni ebben a ligában és kombinálni a köveket.
Már tényleg csak néhány óra és élesben is kipróbálhatjuk a tanultakat. Előre is kellemes lootolást mindenkinek!