Néhány nappal ezelőtt jelentették be a fejlesztők reggel, hogy a bajnokság ismét Európában kerül majd megrendezésre, mely mellett megerősítették, hogy a csoportkörök, a nyolcad- és negyeddöntők valamint az bajnoki címért folyó harc is, mind a kontinens különböző városaiban lesznek majd elszórva.
„A célunk az, hogy az esportot számos európai rajongónk számára elérhető közelségbe vigyük, míg azoknak egy izgalmas és változatos élményt nyújtsunk, akik otthonról követik az eseményeket.” nyilatkozta a Riot egyik embere.
„A tavalyi több városon keresztül utazó világbajnokság egy pörgős és izgalmas út volt – sokat tanultuk belőle arról, hogy milyen élményt is szeretnénk biztosítani a résztvevő profiknak, a stadionok közönségének és az otthoni nézőknek. … Készen állunk egy akciódús hónapra Európában.”
A jegyárak, a rendezvények időpontjai és más informaációk az év folyamán később kerülnek majd bejelentésre.
Forrás: vg247.com
Fotó: lolkins.info
Írta: Ambróz Nóra